Főoldal Eredmények Versenyek Zimándysok a csúcson

Zimándysok a csúcson

Ismét Pest megyei, országos és Kárpát-medencei eredményekkel büszkélkedhetünk

Megint kitettek magukért a Zimándy Ignác Általános Iskola diákjai, hiszen nehezebbnél nehezebb, igazán rangos tanulmányi versenyeken bizonyították felkészültségüket, rátermettségüket az elmúlt időszakban.

Április elején rendezték meg a Teleki Pál Kárpát-medencei földrajz–földtan verseny megyei fordulóját, amelyen Hadházi András hetedikes tanuló bejutott a Kárpát-medencei döntőbe. A május 12-én sorra került háromnapos kihíváson, melynek szervezője a Magyar Természettudományos Társulat volt, végül nagyon ügyes versenyzéssel harminc résztvevő közül a 9. helyet szerezte meg. Felkészítő tanára Kárpátiné Hesz Teréz volt, csakúgy, mint Csépány Dóra hatodikos diáké, aki a Tudásbajnokság Pest megyei fordulóján természettudományból elért első helyezésével öregbítheti az iskola hírnevét a június 1-jei, Szegeden megrendezendő országos döntőn. Csépány Dóri a Kaán Károly környezeti és természetismereti verseny megyei fordulójában is első helyezett lett; ezt a nehéz, sok felkészülést igénylő versenyt ötödikes–hatodikos gyerekeknek hirdetik, és megyénként csak egy tanuló jut tovább május 24–25–26-i országos megmérettetésre.

Magyar nyelvből is szenzációs eredményekről számolhatunk be: Rajeczky Csenge, aki a Bendegúz NyelvÉSZ Pest megyei első helyezettjeként korábban kivívta magának az országos döntőben való részvétel jogát, harmadik lett a május 11-én megrendezett végső fordulóban, egyetlen pontot veszítve, a két első helyezett mögött. Csenge közben tanára, Helfrich Judit segítségével gőzerővel készül a Simonyi Zsigmond helyesírási verseny május végi Kárpát-medencei fordulójára is, amelyen azért indulhat el, mert – ahogy arról már tudósítottunk – márciusban megnyerte a Pest megyei döntőt. És június 1-jén a Tudásbajnokság országos döntőjén ugyancsak bizonyíthat, hiszen oda is bejutott… Szorítunk neki!

Nagy öröm, hogy ilyen eredményekről számolhatunk be, és további sikereket kívánunk a tanulóknak és tanáraiknak sok szeretettel.